A nyár hagyományosan a testi-lelki feltöltődés időszaka. Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy egy nagyszerű Isten-élmény, spirituális találkozás után fájón vette tudomásul „a való világ” szürkeségét. Hogyan menthetnénk át a lelkesedést a hétköznapokba?
Szeptember 10-én kerül megrendezésre a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a „Fiatalok a keresztény Európáért” találkozó!
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a 72 óra kompromisszumok nélkül akciót. A rendezvény idei szlogenje és bibliai mottója: Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom. /Apcsel3.6/
Mi a 72 óra?
Idén harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a GLS - Global Leadership Summit - nemzetközi vezető konferenciát. A kétnapos rendezvény során amerikai lelkészek, sikerkönyv szerzők és üzletemberek előadásai hangzanak el, az idei esemény magyar előadója pedig Lénárt Viktor evangélikus lelkész, a GROW csoport vezérigazgatója.
Szent Mártonról mindenkinek a libák jutnak eszébe, maximum a koldussal való köpenyfelezés legendáját ismerik még néhányan. Azt viszont kevesen tudják, hogy Szombathelyen született épp 1700 éve.
2016 nyarán ismét nagy szeretettel hívunk benneteket a felejthetetlen Újifi táborba augusztus 16-21 között. Idén az ország közepét fogjuk megcélozni, így Kecskemét vár titeket!
Tinédzser kor... De szép is az! Tíz évesek lettünk!
A ShoeShine idén ünnepli fennállásának tíz éves jubileumi évfordulóját! Szerkesztők, olvasók, nézők és partiarcok. Sok ezer fiatal életének szerves részévé vált a shoeshine.hu az elmúlt tíz évben. Megtisztelő számunkra, hogy ma itt állhatunk és hálát adhatunk az elmúlt egy évtized minden mozzanatáért. Így most egy elegáns, jövőbe tekintő szülinapi partira hívunk benneteket!
Csatlakozz hozzánk egy fergeteges nyári parádéra Budapest belvárosában, ahol a jól ismert ShoeShine arcok elegáns fehérben, parádés kiegészítőkkel tuningolva gyűlnek, hogy egy hatalmas levegővétellel együtt fújják el a 10 éves heppibörzdéjt!
Elindult a regisztráció a Szélrózsa Országos Találkozójára!
Mindenkit szeretettel várnak a Domonkos Nővérek 2016.június 2-án 18:00-tól a Hotel Benczúrba (1064, Budapest Benczúr utca 35.).
Szombathely, az Egyházmegye, sőt, a nemzetünk számára is meghatározó, fontos ünnep Szent Márton születésének 1700 éves jubileumi évfordulója. Az egész éven át tartó ünnepségsorozat kiemelt eseménye a július 9-én és 10-én Szombathelyen tervezett zarándok, ifjúsági és családi találkozó. Ide várjuk azokat a hívőket és nem hívőket, akik nyitottak, érdeklődőek, törekszenek a jóra és annak továbbadására. A két nap különféle eseményekkel, élményekkel várja a hozzánk érkezőket, lehetőséget kínálva nekik, hogy megtalálják az őket igazán megszólító programokat, embereket. Éld át a közösség örömét, Szent Márton örökségét, a felemelő szeretet erejét!
Van kedved egy kis irgalomhoz?
Katolikus körökben mozogva – például cserkész bulikon, vagy Agapé, vagy ShoeShine partyk alkalmával is – gyakran elhangzik az alábbi félmondat régen nem látott cimborák között: „Aztán Nagymarosra jössz?”
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics