A KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) Alapítvány a „Pénzen innen és túl” címmel rendezte meg, műhelyekkel gazdagított szakkonferenciáját, 2016. február 19-20. között, amely a pénzügyek és az erkölcs viszonyát valamint az ezzel kapcsolatos aktuális kérdéseket járta körbe neves hazai és külföldi előadók részvételével. 

A  konferencia mottója szerint „A jó pénz kiszorítja a rosszat” (Bruni-Zamagni).

A konferencián olyan vallási és tudományos kutatók, szakemberek és vállalatvezetők adtak elő, mint Baritz Sarolta Laura OP a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, Helen Alford OP a Papai Szent Tamás Egyetem és Angelicum Roma professzora, Clark Charles a New York-i St. John’s University professzora és vezető kutatója, Dembinski, Paul H. a genfi Observatoire de la Finance, elnöke, Fodor István az Ericsson Magyarország korábbi vezérigazgatója majd elnöke.

Az előadók többek között rávilágítottak arra, hogy a vállalatok esetében a profit és a pénz nem csupán célként, hanem sokkal inkább eszközként kellene funkcionáljon. Már Adam Smithnél is megjelent a hagyományok és az erkölcsi normák befolyásoló szerepe, az erkölcsi normák viszont már eltűntek a köztudatból. Egy 3 dimenziós, érték alapú gazdaságban a pénz az erkölcsi javakba van beágyazva. Az érték alapú vállalkozásoknál és társadalomban olyan elemek is megjelennek, mint a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) és társadalmi vállalkozások (Corporate Entrepreneurship), melynek gyakorlati példái az ÉRME Üzleti Hálózat, a Fokoláre mozgalom (Movimento dei Focolari) vagy Flood Re angliai árvízkárosultak megsegítésére létrehozott biztosítási rendszer.

Olyan üzleti értékeket is érdemes megemlíteni, mint a méltóság, a szolidaritás, közjó szolgálata és a kölcsönösség elve, melyek a keresztény vallási hagyományokban gyökereznek. A állam társadalmi szerepe is fontos, ugyanakkor csak erkölcsös vezetők tudnak erkölcsös államot létrehozni és irányítani, ahol közjavak nem költségelemként, hanem a közösségteremtő képességként jelennek meg.

A előadások kiemelt témája volt a 2008-as gazdasági és pénzügyi válság okai és a válságok megelőzésére/elkerülésére tett megoldási javaslatok. A virtuális pénzügyi rendszer, valóstól való elszakadása és a pénzügyi rendszer szabályozásának a hiánya odáig vezetett, hogy 1971-ben a Bretton Woods-i nemzetközi pénzügyi rendszert összeomlott, a pénzügyi és a tőzsdei szakma túlzott mohósága került előtérbe, akik olykor túlzott piaci kockázatokat is vállaltak a magasabb profit érdekében. Így jelentős információs aszimmetriák alakultak ki, ahol az eladó sem tudta megmondani, milyen pénzügyi terméket ad el, a pénzügyi rendszerek és tranzakciók mögött lévő emberek jelentősége megszűnt vagy elmosódott. Az emberi és etikai megfontolások helyet kizárólagosan a profit diktált (gondoljuk csak a Tőzsdecápák vagy Wall Street farkasa filmekre). A befektetési döntéseket pusztán számok, matematikai modellek alapján hozták meg. Emellett az információs társadalom és az internet elterjedése a fejlődő országokban jelentős mértékben befolyásolta a jelenleg is zajló népvándorlást.

Az ehhez hasonló válságok és problémák elkerülése, megelőzése makro, mezzo és mikroszintű szemléletváltást sürget. Makroszinten az országok, a piacok és a társadalom együttes értelmezése, közösen kezelése jelenthet megoldást. Mezzo szinten a matematikai modellek és a statisztikai adatok mögötti valóság megértése, a vállalti kultúra, emberi cselekvés és viselkedés figyelembe vétele (viselkedés gazdaságtan) illetve a pénzügyi szabályozás kultúrába ágyazottságának felfedezése adhat iránymutatást. Mikro szinten a felelős gazdasági-pénzügyi döntéseknél, a felsővezetői szemlélet mellett, az alulról jövő kezdeményezések és a kívülálló személyek, érintettek érdekeinek a figyelembe vétele is elengedhetetlen.

De hogyan lehetséges mindez: Esendőek, törékenyek, tökéletlenek vagyunk csupasz önmagunkban. Isten nélkül maga a házasság is életveszélyes „vállalkozás”. És akkor mi más lenne ugyan a helyzet a piaci vállalkozásokkal?

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú