Idén október 13-16 ig ismét a tettek mezejére léphettek, ugyanis 2011-ben is lesz 72 óra kompromisszum nélkül.

Ha nem vagy teljesen képben, hogy miről is van szó, tekintsd meg a 2010-es 72 órás projektsorozat beszámoló videóját a TVShoeShine tolmácsolásában!

Azonban ha még ez sem elég íme már gondolat, illetve látogass el a www.72ora.hu weboldalra ahol a jelentkezés részleteiről is tájékozódhatsz!

Fiatalokat megmozgató, egész Magyarország területét lefedő önkéntes akció, amely felekezeteken átívelve meghívja Magyarország fiatalságát, hogy tegyünk együtt másokért, környezetünkért.

A program alatt országszerte fiatalok kisebb-nagyobb (5-25 fős) csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat, mint például szociális intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, ételosztás hajléktalanoknak, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (pl. fogyatékkal élőknek, időseknek).

A 72 óra kompromisszum nélkült az különbözteti meg más önkéntes akcióktól, hogy a három nap során lehetőség szerint nem csak a konkrét feladatvégzés valósul meg, hanem annak előkészítése és lezárása is. Vagyis a fiatalok három napon át vesznek részt az akcióban, a csütörtök esti megnyitón kapják meg, hol fognak szolgálatot teljesíteni, annak kivitelezését is megtervezik (pénteken), s a végrehajtását akár csak szombaton kezdik meg, míg lezárásra, értékelésre is szánnak időt vasárnap.

A 72 óra kompromisszum nélkül elsődleges célja, hogy a fiatalok közhasznú tevékenységének széleskörű nyilvánosságot biztosítson, láthatóvá tegye az ifjúsági közösségekben folyó önkéntes munkát, növelje annak elismertségét és rámutasson, mire képesek a fiatalok, ha összefognak. Célja továbbá, hogy a fiatalok számára lehetőséget kínáljon arra, hogy a hitükből fakadó szolgálatukat életszerű módon, országos és ökumenikus dimenzióban végezhessék.

 

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú