„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.” Máté 5,7

„300 nap és... találkozunk Krakkóban!” – írja az Ifjúsági Világtalálkozó magyar Facebook csoportja. A rendezvény immár huszonkilencedik alkalommal kerül megrendezésre, ezúttal a lengyelországi Krakkóban – az előző helyszínekhez képest meglehetősen közel.

Az Ifjúsági Világtalálkozó kezdetét az 1986-os év fémjelzi, amikor is II. János Pál pápa kezdeményezésére több ezer fiatal gyűlt össze Rómában. Ettől kezdve rendszeressé vált a program, egyházmegyei szinten majdnem minden évben megtartják az összejövetelt, de világtalálkozóra csak két-háromévente kerül sor. Ilyenkor az összes környező országban körbehordozzák a II. János Pál pápától kapott fakeresztet, erről egy régebbi cikkünk részletesebben beszámol, melyet itt olvashattok el.

Nem mellesleg néhány napja jelent meg Ferenc pápa üzenete a rendezvény résztvevőinek, melyek ezen az oldalon érhettek el többek közt németül, angolul és franciául. A Találkozó Facebookos szervezete ígért magyar fordítást is, így aki úgy érzi, nehézségekbe gabalyodott a szöveggel, annak figyelmébe ajánlom a hivatalos magyar csoportot!Regisztrációra már most van lehetőség, illetve önkéntesnek is lehet jelentkezni – ez mind a krakkói Világtalálkozó saját oldalán található. 18 éves kor felett, jó kommunikációs képességekkel, esetleg némi tapasztalattal várják a segítséget.

A Találkozót 2016. július 25-31-én fogják megtartani, a helyszín pedig Magyarországról akár vonattal is megközelíthető. A színes programok mellett fiatalos, fesztiválszerű hangulatra is számíthatnak a látogatók, a zene, a tánc és a sport is szerves részét képezik a rendezvénynek. Az elmúlt években olyan keresztény együttesek játszottak, mint a Gospel Rain, a Hillsong, vagy a The Kelly Family. Az esemény minden esetben misével zárul, melyet maga a pápa tart.

2013-ban Rio de Janeiro, 2011-ben Madrid, 2008-ban pedig Sydney adott otthont a rendezvénynek. Lengyelország nincs olyan messze, hogy repülőre kelljen ülni, egy nagyobb társasággal akár buszt bérelve is néhány óra alatt megközelíthető. Így aki valaha is kacérkodott azzal, hogy részt vegyen ezen az eseményen, de a távolság kedvét szegte, itt a remek alkalom.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú