"Most vasárnap Zakeus történetéről hallhattunk a templomban. Ez az egyik kedvenc történetem. A történetben - ha megnézzük - a környezet hite mennyire más, mint Jézus hite. Ez kifejeződik abban, hogy Jézus megengedi, hogy valaki olyan legyen amilyen. Azaz egyedi. Jézus megengedi az egyediséget. A környezet ezt nem engedi meg, mert a környezet számára ez úgy tűnik, félelmetes, bizonytalanságot szül. Úgy tűnik, nem tudják befogadni ezt, elvesztik az alapot. Tökéletesen megmutatkozik ebben a történetben, mikor fölmászik Zakeus a fügefára, Jézus a következőképp szólítja meg: 'Zakeus, gyere le hamar, ma a te házadban kell megszállnom!' majd a mikor később a történetben Zakeus 'átalakul' a következőt mondja: 'Ábrahámnak ez a fia el volt veszve, de most megtaláltatott, megmenekült.'
Mit mond a környezet Zakeusról?
- Bűnös ember! Vámos! Hogyan mehet el étkezni Jézus ehhez a bűnös emberhez?!
Ez is egy vaskos meggyőződés, általánosítás. Bűnös ember... Vagyis a bűnöshöz nem lehet elmenni enni...?! Jézus pedig egyvalakit lát Zakeust, majd a végén is azt mondja: 'Ábrahámnak ez a fia...' Számára ő, egyetlen egy valaki, akihez úgy közelít, ahogy csak Zakeushoz lehet, vagy éppen hozzá kell. Tehát valószínű, hogyha (elmélyülünk a hitünkben)... minél személyesebbé tud válni a hitünk, annál jobban tudjuk megkérdőjelezni az általános meggyőződéseinket. Annál boldogabbak leszünk a környezetünkkel együtt, annál inkább fogunk tudni akárkinek valami olyasmit mondani, vagy tenni, ami pont neki jó. Itt egy nagyon érdekes ellentmondás feszül...
"..."
Én szívesen létezek egy olyan katolikus egyházban, ahol a hitnek egy nagyon személyes megnyilatkozása is lehetséges. Mert akkor olyan emberek is csatlakozhatnak az egyházhoz, akik egy általános vallásgyakorlatú egyházhoz nem szívesen tartoznak, mert eleve az a meggyőződésük, hogy ők onnan kilógnak."
-pálferi 2002-
