Fesztivált szervezni kalandos, sok hitlépést igényel. Főként egy kezdő, felekezetközi rendezvény esetén. A szervezés nagyon intenzív fázisaiban elvesztettünk szponzorokat és a költségek is megnövekedtek. A vajtai Zichy kastélyban működő konferencia központ felajánlotta, hogy idén a helyszínnel támogatja a fesztivált. - írja a Szolnoki Napló

"Igen,eredetileg nem Vajtát terveztük, mert a célunk, hogy néhány éven belül a CrossSound egy 5-10 ezres felekezetközi fesztivállá növekedjen, egy város életébe bekapcsolódva, Szolnokon. Azt látjuk, hogy egy családiasabb, kb. 1500 fős fesztivállal kell idén számolnunk és ehhez alkalmazkodnunk. Persze nem tudhatjuk, hány embert hoz még Isten a fesztiválra, ez majd csak ott derül ki igazán, de jó sáfároknak kell lennünk. Bölcsen kell bánnunk azzal, amit az Úr adott."

A Zichy kastély és parkja gyönyörű hely: gyerek és felnőtt medence, strandröplabda, foci és kosárlabda pályák, klimatizált előadótermek, kastély kávézókkal, rendezett park és színvonalas szállás mind rendelkezésünkre állnak majd. A programok és a minőség a terveink szerint maradnak az új helyszínen is, sőt, egy-két plusz program is a palettára kerülhet a helyszín adottságaiból kifolyólag (gondoljatok csak a medencére:)).

A szervezők a zenei és művészeti programok mellett kifejezetten lelki programokkal is készülnek. Emellett az utolsó napon egy ökomenikus Istentiszteletet is várható.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú