Folytatjuk a múlt héten megkezdett nagyváradi taizéi találkozó beszámolóját!
A fakultatív foglalkozások közül én Jakobovits Márta programját választottam, melynek fókuszában a kezek álltak. Rövid előadást tartott a kéz művészettörténeti ábrázolásáról, amely már a barlangrajzoknál elkezdődött és napjainkban is egy központi téma. Ezután a műhely részvevőivel egy intuitív - előképzettségtől függetlenül – alkotásba fogtam. Egyfajta szakrális művészetterápia volt, mert mindenki munkáján érezni lehetett az Istennel való kapcsolatot, az Isten felé fordulást. A végén együtt felragasztottuk a munkákat egy nagy lapra és egyenként mindenki mesélt az alkotásáról, majd Jakobovits Márta is elemezte képzőművészeti szempontból.
A műhelymunka után egy órás ebédszünet, majd kiscsoportos beszélgetések következtek. Mindenki be lett osztva egy csoportba – korosztályok szerint. Itt olyan témákról beszélgettünk a reggeli Bibliai bevezető kapcsán, hogy „mit próbálok tudatosan őrizni az istenképiségből?” Vagy például „mitől nagyon jó az ember?” Beszélgettünk arról is, hogy vajon hogy tudjuk „lakhatóvá tenni a földet” amely mottója is volt egyben a találkozónak. Az én csoportomban többségben voltak akik még nem jártak Taizében, ezért sok kérdésre választ kaptunk. Megtudtam, hogy Taizébe egész évben lehet menni, a legnépszerűbb a nyári időszak a szünidő miatt, de sokan vannak húsvét és karácsony idején is.
A program „Taizé, a közös út” című könyvbemutatóval folytatódott. Meséltek a könyv szerkesztői – Ozsváth Judit - és azok a romániai magyar fiatalok, akik írtak benne. A könyvbemutató után a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását mutatta be a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A színdarab után közös vacsora volt a Líceumban, később imával folytatódott a Szent László Római Katolikus Templomban. Talán ez volt az egyik legszebb momentum a találkozónak, mert szinte teljesen megtelt a templom. Gyertyát gyújtottunk és így énekeltük a taizéi énekeket. Este 10 órától virrasztás volt, ami már a Posticum kápolnájában zajlott.
A találkozó vasárnap reggel 8-tól közös imával zárult. Nagyon örülök, hogy elmentem és részt vettem ezen a találkozón. Egy-egy pillanatban rám tört a fáradtság, de a sok lelkes arc illetve a taizéi dalok mindannyiszor feltöltöttek. A szervezés úgy gondolom, külön dicséretet érdemel, ahol szeretném kiemelni a fordítást is. (angol-magyar-román nyelveken)
A végére pedig három gondolat vésődött belém a személyes élményeim alapján:
1. Az imának óriási ereje van!
2. A taizéi dalokat meg kell ismernie minden Isten felé forduló embernek!
3. Minél előbb el kell menni Taizébe!
