Közös otthonunk a teremtett világ címmel rendezett konferenciát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal együttműködésben a Parlamentben, szeptember 29-én.  

A téma Ferenc pápa júniusban megjelentetett Áldott légy – a közös ház gondozásáról című enciklikája volt, melyben a teremtett világ iránti felelősségről szól. Írásában kiemelten szeretné megszólítani a világ vezetőit, ideértve minden felelős döntéshozót kormányzati és gazdasági szinten egyaránt, vallási hovatartozástól függetlenül.

A rendezvényen 13 előadó, felelős döntéshozó szólalt meg. Többek között Áder János köztársasági elnök, Erdő Péter bíboros, Jos Delbeke az Európai Bizottság Éghajlat-politikai Főigazgatóságának főigazgatója, valamint Hetesi Zsolt a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar tudományos főmunkatársa. A cél a pápai üzenet helyzetértékelésének és javaslatainak mélyebb megértése és szélesebb körben való ismertetése volt. A konferencia alkalmat teremtett a párbeszédre és közös cselekvésre sarkallta résztvevőket. 

Földünk nehéz helyzetben van, segítségért kiált és védelemre szorul. A pápa kiemeli, hogy mélyreható változtatásra van szükségünk: változtatni kell fogyasztási szokásainkon, mert feléljük azt, ami az unokáinkat illeti. A harmónia megbomlott az ember és a természet között, mivel drasztikus mértékben alakítottuk át bolygónkat. A klímaváltozás, az élővilág sokszínűségének (biodiverzitásának) rohamos csökkenése, a szennyezések garmadája, valamint számos további környezeti probléma mindnyájunk életminőségének jelentős romlásával fenyeget. Ennek szemléltetésére nézzük meg, hogy fest a világ legkoszosabb folyója (Citarum), mely Jáva szigetén található:

Egyikünk sem szeretné, hogy folyóink és tájaink így nézzenek ki, ezért meg kell védenünk a Földet a saját magunk és az unokáink számára is. A klímaváltozás időzített bombaként ketyeg és felelősségünk van abban, hogy milyen hatást gyakorolunk erre a negatív folyamatra. Meg kell szólítanunk a közömbösöket, össze kell fognunk. Ki kell szakadunk a minden áron való gazdasági növekedés hálójából.  

A teremtés sokkal több, mint a természet és a zöldmozgalmak: minden egyes élőlénynek értéke van, szeretettel lettünk teremtve. A Földünk és minden, ami rajta van, ajándék: kölcsön kaptuk a Teremtőnktől és tovább kell adnunk a jövő generációinak. Ezért vigyáznunk kell rá. Például kezdjük el a fogyasztási szokásaink megváltoztatásával. A jelenben kevesebbel kell beérnünk azért, hogy a pazarlást felváltsa a minimalizmus és ne a pénz világa győzzön. Ezáltal pedig a Jézussal való találkozásunk megjelenhet a környezettel való találkozásunkban is!

MIT TEHETÜNK KONKRÉTAN

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú