Immáron 30 éve, hogy II. János Pál pápa átadta a mintegy 3 méteres fakeresztet a római Szent Péter téren összegyűlt fiataloknak. Azóta a kereszt meg nem állt, megjárta már mind az 5 kontinenst, méltón jelképezve Jézus végtelen szeretetét. Idén ősszel hazánkba is ellátogat fényt gyújtva a nyitott lelkekben.

1984-et írunk mikor II. János Pál pápa a virágvasárnapi eseményre Rómába hívja a fiatalokat, hogy egy egyszerinek tervezett esemény keretében közösen ünnepeljék a megváltás évének lezárását. Az érdeklődés minden elképzelést felülmúl. A Szentatya úgy határoz, hogy az eseményt világszintűvé bővítik, s ettől kezdve Rómában minden évben megrendezik az úgynevezett Ifjúsági Világnapot, mely ’86 óta lett nemzetközivé. Többnapos Ifjúsági Világtalálkozót először ’87-ben rendeztek Buenos Airesben, melyre kb. egy millióan érkeztek a világ minden tájáról. Azóta két-három évenként rendeznek ifjúsági világtalálkozót mindig máshol. A keresztet és a - 2003 óta vele együtt zarándokló- Salus Populi Romani-ikont a két találkozó között a fiatalok körbehordozzák országaikban, hogy a találkozó előtt egy évvel a vendéglátó ország ifjúságára bízzák. Előfordul, hogy a lelkes ifjúság nemcsak templomokba, hanem bevásárlóközpontokba, börtönökbe vagy akár nyomornegyedekbe is elviszi a keresztet, hirdetve, hogy Jézus szeretete mindenkinek szól.

Mivel a 2016-ban esedékes IVT (Ifjúsági Világtalálkozó) Krakkóban, Lengyelországban lesz, az eseményt jelképező keresztet és ikont most a Lengyelországhoz közeli országok, s így Magyarország is fogadja. November 2-án, Nyíregyházán, püspöki szentmise keretében Románia fiataljai adják át magyar testvéreiknek az IVT jelképét, amely ezt követően 2 héten át fog zarándokolni a különböző, hazai egyházmegyékben, Szegedtől kezdve Pécsen át egészen Miskolcig. A 2 hét folyamán katekézisekkel, tanúságtételekkel egybekötött ifjúsági imaesteken találkozhatunk a világot járt kereszttel és tapasztalhatjuk meg azt a lélekrendítő és fantasztikus élményt, hogy egy esetleg afrikai, ázsiai vagy más európai társunk után mi is leborulhatunk a keresztény fiatalság szimbóluma elé.

A részletes programért klikk ide.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú